Jó alvó szoktam lenni. De az éjjel ismét csak forgolódtam. Azt hiszem a Hold rakoncátlankodik itt teljes pompájába nekem. Akkora fénye volt mint egy reflektornak. Oroszlányos Nap szülöttjeként a teliholdakat megszenvedem. Mint akit megforgattak valami érzelmi bájitalba, csak hogy az éjszaka leple alatt majd mind mind előjöjjön🙈😁 És viszket a kérdés meg a kétely, és csíp a harag meg az indulat, és borzong a hiány meg a büszkeség, édes az ízének emléke, keserű a folytatás hiánya, sós az elhallgatott akarom, pillangók a gyomromon…És fetrengsz és imát mormolsz.. halk könyörgést hogy előbb ess mély álomba mint ahogyan szétesnél. Ismét. Atomjaidra….
Tudjátok mi emberek, kissé mazochisták vagyunk. Idomított mazochisták. Szétesni nagyon csendbe tudunk, mert megtanultuk. Mert azt úgy illik, ugyebár. Szülők, tanítók, barátok rengeteg munkája fekszik abba hogy ne tudd kifejezni mindazt amit érzel. Hogy elvonulva, tanúk nélkül csendben fájsz. Ahelyett hogy megosztanád, elmondanád, elsírnád egyszer és gyógyulnál. Sebrepuszit a felnötteknek!!! Is. Mint annó gyerekként. Ha fájt, sírtunk, ordítottunk torkunk szakadtából hogy segíts, ölelj, ringass, szeress, gyógyíts meg! És egy sebre puszi csodákra volt képes ☺ Felnötté válásunk egyik legnagyobb tragédiája hogy elveszítettük a komunikációs képességünk. Nem tudjuk kifejezni érzelmeinket, tökéletesre fejlesztettük a másoknak való megfelelésünk igényét. És mi a legrosszabb? Hogy nem vagyunk elég erősek az őszinteséghez. Őszintének lenni saját magunkkal szemben. Hogy magadnak el merd mondani hogy ez most rossz, én ezt nem szeretném. Most kicsit ne hagyj magamra. Vagy belátni hogy mosolyog a lelkem ha látlak, öszinte vagyok és tudom, nem holmi illuzió, tényleg érezlek. Téged. Őszintének lenni önmagadhoz a legnagyobb kihívás 😇☺ Elmondani hogy fáj és kell az a sebrepuszi. A csodaszer ❤
Anna Konya Abstract Art 