Az Élet jelez. Mindig.

Életünk minden “váratlan” pofonját, mindig egy olyan időszak előzi meg amikor szinte a csapból is a figyelemfelkeltés folyik. Legtöbbször elfordítjuk a fejünket, menekülünk a jelektől, mert nem akarjuk tudni, nem szívesen látott vendég a jel, a figyelmeztetés. Struccpolitika mesterei vagyunk néha. Ismerős dalszöveg ugrik be…Fejem a lábam közt, ülök a nyakamon, homokkal teli a szám…Aztán egyszer csak elszakadnak azok a bizonyos szálak, mint a gumi mikor visszapattan, úgy beléd vág és csíp mint állat. Úgy rántod ki a fejed a homokból mint egy keljfeljancsi. Remélhetőleg nem túl későn 🤔🙃
Ember ne apelláljon a sajnálatra ha az élete kicsit felrázza őt. Okkal teszi! Nem hiába 😊 Méltósággal érdemes viseli a kihívásokat. Mondd el mi fáj? Mi az ami kicsúszott a kezedből, probáld meg helyrehozni, ha lehet. Adj időt magadnak… és  lépj tovább, ne ragadj bele. Van hogy a pofon szakmai jellegű, vagy a magánéleted fordul fejjel lefelé, és sokszor egy-egy betegség formájába érkezik. Bárhogy is történik, hajts fejet, fogadd el és keresd meg azt ami Jó mindabba ami veled történt. Mert biztos hogy van benne jó is. Ha kibújsz az önsajnálat bűvköréböl meglátod hogy mennyi minden van mindabba ami éppen zajlik körülötted. Tanulj. Bölcsebb lettél egy hajszálnyival. És építsd újra a munkád, keresd meg kit újra szerethetsz, másképp, okosabban, és lehet hogy mélyebben…és gyógyulj 😊
Carl Jung azt írja ..aki nem érti meg az élet célzásait, azt az élet előbb-utóbb telibe találja.
Minden ami velünk történik azt mi generáljuk, gondolatainkal, cselekedeteinkkel. És figyelni kell a jelekre, mert ott vannak, folyamatosan, azért hogy segítsenek ☺ Ne fordítsd el a fejed ha az Élet jelez 😉☺

Advertisement