Azért néha olyan jó lenne kimondani! Hogy a franc essen belé minden elvétett nevelési dogmába, minden elcsúszott értékrendbe, és rosszul értelmezett szeretetbe, görcsös jó lenni akarásba. Hogy annyira de annyira mélyen gyökerezik egy-egy lélekcsonkító elvárás, életet megnehezítő torz megfelelési vágy, hogy egy kollektív összgyógyulásra szorul szinte mindenki.
Milyen már hogy a mindennapi szótára egy népnek tele van negativ töltettel? Miközbe véresre kaparja magát mindenki annyira szeretne megszabadulni bajaitól, másról se tud beszélni mint arról hogy mi a rossz, ami bántja. Olyan gyönyörű és egyedi ez a nyelv, és annyi de annyi módja van annak hogy általa kifejezd amit érzel. És olyan kár hogy nem arra használod amire érdemes. Amitől élni tud, ő maga is, sokáig. Hogy ne legyen szomorú. Hogy büszke legyen, meg tudja mutatni mennyi szépséget és szeretetet lehet vele kimondani, adni. Annyi de annyi közmondás van ami arra ösztönöz hogy tudatosítsd, sorsod a Te kezedbe van! Ki mint veti ágyát úgy alussza álmát. Ha te azzal fekszel hogy az életed milyen sanyarú úgy is fogsz ébredni. Sanyarúan bakker.
Szokták mondani hogy az ember néz de nem lát. És tényleg nem? Mi a fene van? Szú ette a boldogságot? Nem látni a jóságot? Örülni a gyereknek? Hogy van! Hogy egészséges! Nyisd már ki a szemed ember!!!
Egyszer, de csak egyetlen egyszer körbenézne mindenki úgy hogy észreveszi mennyire Áldott. Hogy látja. Gyereke mosolyát, friss szellő símogatását, kéz a kézbe símulását, észreveszi szülei arcán a nevetés ráncait, a bögre tejeskávéba rejtett szeretetét, apró szivességet, idegen mosolyát….és kismillió mást. Mind mind gyönyörű. Egyszerű. Mindennapi jelenségek. Áldások.
Anna Konya Abstract Art 