Ha egy hajléktalannak, nincstelennek adni szeretnél 100 Eurót, amit elutasít, mire gondolnál? Elkezded elemezni magad? Keresve a hibát? Hogy mit rontottál el? Hogy miért nem kéri, mikor te adni akarsz? Nem!! Dehogy gondolsz ilyeneket. Úgy vagy vele hogy ez az ember bolond. És továbbállsz. Hamarosan el is felejted őt. Nos az életbe sok “bolonddal” találkozol. Akik nem kérik amit adni akarsz. Ha nem kérnek belőled, állj tovább, ne gondolkozz. Lesz más aki örömmel és szeretettel fogadja mindazt aki vagy, mindazt amit tőled kaphat.
Van hogy lent vagy. Érthetetlen a miértje, de lent vagy. Sebezhetően. Gyengébben. És úgy érzed a világ legmagányosabbja lettél. Az elutasított. Megesik az ilyen. De teszed a dolgod. Emberekkel körbevéve, és mégis egyedül. Aztán történnek dolgok. Amiket nem értesz. És keresed értelmét. És ha kívül nem találod, elkezded belül, magadban keresni. És majdnem elhiteted magaddal hogy te csináltál valamit rosszul. Közbe tudod hogy nem! Tisztába vagy vele hogy nem. Mert csak adod, mindazt ami vagy. A szereteted, energiád. Vagy. Te. Intenzíven. Olyan oroszlánszívűen.
Aztán sétálsz a friss ropogós reggelbe. És az égiek megölelnek. Rád mosolyognak. És tudod minden rendben van. Veled. Hogy menni kell tovább, nem rágodni minden utadba tévedő “bolondon” akik nem vették észre benned mindazt a jót és szerethetőt, mindazt amit adni tudsz. Nekik.
Anna Konya Abstract Art 