Idebent

Ritkán engedek be. A nagyon belsőmbe. Ha beengedtelek azt tudni fogod. Megérzed. Ha beengedtelek akkor érzel. Engem. Azt a sokat ami én vagyok. És többet. Ha beengedtelek azért van mert bízok benned. Bízok abba amit megérzek benned. Bízok a rezgésedbe. Abba a rezgésbe amit nem tudsz elrejteni. Hiába minden álarc, álca, nagy arc, pókerarc, vagy bármi. Ha úgy rezegsz mint én könnyen kapcsolódsz. Hozzám.
Ha beengedtelek nem bánthatsz. Szándékosan biztos nem. Amúgy meg persze lehetsz olyan mint egy elefánt. A porcelánboltban. Nem mindig. Néha. De talán csak nem. Tudod hogy ha bent vagy a világ legjobb helyén vagy és nem szambázhatsz ahogy akarod. Mert ha török akkor szílánkos vagyok. És szúrok. Szíven. Pont oda. Jól célozva. Középre. Mert ha széttörsz engem, szíven szúrod magad! És fájni fogok. Magamnak. És Neked.
És ha kívül maradtál azt is tudni fogod. Megérzed. Ha kívül vagy akkor nem érzel, és nem értesz. Ha kívül vagy tudod, nem bízok benned. Abba bízok amit megérzek benned. És ha kívül maradtál, tudod, másképp rezegsz. Mint én. Álcázni nem tudod. Megérzem hogy más. És elfogadom hogy lehetsz más. Máshogyan jó. Mással. Másnak.

Advertisement