A csend

Mond el. Bármi van. Tiszta sor ha közlöd a tényeket. Nincs bizonytalanság. Nincs odaképzelt történet. Nincs rossz érzés. Nincs bénító csend.
Beszélj. Tiszteld magad. És tiszteld a másikat. Az igazsággal. Oszd meg vele. Gondolatod.  Bizonytalanságod. Kérdésed. Kételyed. Örömöd.
Mond el, mi van! Vagy éppen nincs. Mit érzel. Vagy mit nem.
Emberi kapcsolataink tétje az, hogy hogyan komunikálunk. Bármivel kapcsolatban. Három lehetősége van mindenkinek.
Elmondod frankón az igazat, mert tiszteled a másikat és tiszteled önmagad. Beszélsz, őszintén és felkészülsz a reakcióra. Ami bámi lehet, remélhetőleg nem ítélkezés.
Hallgatsz, mint szar a fűben. Lapítasz, fejed homokba dugod és bízol. Bízol. Hogy valahogy eltünik. A megbeszélnivaló. És győzködöd magad. Hogy ez a legjobb amit tehettél. Meggyőző elméleteket gyártasz. Magadnak. Hogy elhidd. Hogy a csend jó. A csend megvéd. Hogy a “nem szól szám nem fáj fejem” mindenre vonatkozik. Pedig nem. Nem mindenre. A csend olyan mint egy kígyó ami rád tekeredik. És szép lassan megfojt. Téged. És aztán a másikat.
És van az úgy hogy nem tiszteled magad, és nem tiszteled a másikat. És elkezdesz hazudni. Önmagadnak. És a másiknak. Hogy megvédd. Őt? Magad? Nem tudod. És elrontasz. Mindent. És bántod magad. Bántod a másikat. És belebonyolódsz. És bizonytalanná válsz. És bezársz.  Mert megijedsz tetted nagyságától. A következményektől.
Ezért inkább beszélj. Tisztán. Vállald. Tiszteld magad. És tiszteld a másikat. Az igazsággal. Oszd meg vele. Gondolatod.  Bizonytalanságod. Kérdésed. Kételyed. Örömöd. Mond el.

Advertisement