Én se vagyok jobb. Én se tudom azt mondani magamról hogy nem szippantott be… a kütyü. Azt hiszem a mi generációnk az utolsó aki megismerhette milyen volt a a kütyümentes állapot. Mikor a szobafogság büntetésnek számított, és a nyári szünet a szabadságról, és a találd fel önmagadat-ról szólt. A legnagyobb élmény hogy magunk mehettünk a folyóra fürödni, és hogy nem kellett a házban dekkolni. Horzsolások, törött csontok, nyaklevesek árán megtanultuk, hogy szavunkat betartsuk! Hogy erős nem megy neki gyengének, és falazunk ha valaki lelécelt, hogy kicsik kezét megfogjuk, lányt hátra nem hagyunk. Levelet még kézzel írták, postás érkezését a nénik várták😁 A telefon ritka kincs, jobb volt annak kinek nincs 😂
Generációk. Okosék úgy kezdték hogy szépen kipipálták az ábécé utolsó betűit 😂 A hetvenes években születtek az X-ek, ők a Nomádok, 80-90-es évek hozták a Hősöket, ők az Y-ok, aztán a 2000-es évek a Z generációt szülték, akik a Művészek lennének 🤔 Azt hogy a 2010 után születetteket Alfák generációjának nevezik csak annak tudom be hogy elfogyott az ábécé 😂 Az hogy mennyire alfák még majd kiderül 😉
Soha ekkora hatalommal és szabadsággal nem bírt az emberi komunikáció mint manapság. Mégis kevésnek bizonyult az ember akarata és józan esze ahhoz, hogy egyensúlyba tudjon maradni. Ezidáig soha nem volt az emberiségnek ekkora eszköztára arra hogy kapcsolatot teremtsen. Hogy nincs határ, nincs akadály, a világ bámely szegletébe élők napi kapcsolatba tudnak lenni. Szinte fel se fogják sokan hogy ez mekkora csodának számít. Ha értékelni tudnánk akkor nem hagynánk hogy rombolni is tudjon. Nem hagynánk azt, hogy ezek az eszközök ahelyett hogy összehoznának, inkább szétválasszanak. Ha mernénk kütyüjeinket arra használni amire valóak, és nem bújnánk az időhiány fodros szoknyája mögé…akkor … ….akkor talán érkezne váratlanul egy-egy “eszembe jutottál, mizu? ” vagy “épp most mesélem hogy annó mikor a…” vagy bármiféle banális kis semmiségek amik összekötnének, mosolyt csalnának, melegséget hoznának….kapcsolatot teremtenének.
Ha személyes kapcsolatainkra, személyes találkozásoknak is annyi időt szánnánk mint virtuális világunknak. Ha tisztelnénk az együtt töltött időt, és a másik személyes jelenlétét, az lenne az igazi emberi tisztelet és viselkedés ahhoz hogy ne váljon mindenki valami lélektelen zombivá.
Legyen szép napunk 😊
Anna Konya Abstract Art 