Annyi mindent megtanul az évek során az ember. De tényleg. Két lábon járó enciklopédiák vesznek körül minket. Mindenki jó valamiben. De a szeretetet kifejezni, megélni, felismerni, tisztelni, elfogadni… az egy kicsit nehezen megy nagyon sok embernek. Talán azért mert sok családban a szeretethez gyerekkor óta elvárások, feltételek vannak társítva. Sajnos. És necces ám. Sokszor a tapasztalat az hogy ha valakinek azt mondjuk “szeretlek” az illető megijed, sőt haragos lesz. Mert a szeretethez hozzákapcsol berögzött feltételeket. Ezért inkább nem örül a szeretetnek, ….nem akar “szeretve” lenni. Emberek többségének a “Szeretlek” szó mélyen legbelül nem feltétlenül egy pozitívan megélt érzelem. Mert az élete során mivel találkozik nagyon sok ember? Szeretlek. Téged. Ezért a becses érsésért amit irányodba érzek elvárom hogy engem boldoggá tegyél, hogy ilyen, meg ilyen legyél, ezt meg ezt megtedd. Értem. Hányszor halljuk azt a mérgező mondatot ami azzal kezdődik hogy: ” ha szeretsz akkor…”, ” ha kicsit is fontos vagyok neked, akkor…” ….hogy mi ez? Félelem. Az egyedülléttől, a rutin és biztonságérzet elvesztésétől való rettegés, félelem hogy talán a másiknak nem is vagyunk fontosak…és sok sok más…sokféle félelem. Ami hát…nem igazán tiszta szeretet.
Mert ha azt mondom szeretlek, tisztán…az azt jelenti, hogy elfogadlak olyannak amilyen vagy, és azt akarom boldog legyél. Azt akarom hogy Te boldog legyél, a magad módján. Mert én akkor vagyok boldog ha Téged boldognak látlak. Ha azt a boldogságot velem éled meg, és nap mint nap részese vagyok, annak nagyon örülök. Ha mégsem vagyok ott mindennapjaidban elfogadom, mert szeretlek.
Anna Konya Abstract Art 