Kostoló

Kostolás. Lélekkel. Testtel. Egyik kedvenc filmem emlékezetes képkockái mindig arra emlékeztetnek hogy Szeretni azt jelenti hogy megízlelni…milyen az Élet neked, nekem, veled, benned, általad, bennem, általam, velem?
Ízelítő. Lehetne mondani olyan mint egy reklám a tévében. De aztán mégsem. Mert a reklámok csak mutatóba érkeznek. Nagyrészt a szemet kápráztatják. Illuzió keltés, hogy milyen csodás minden. Hogy aztán mégsem….mert csodás burok fedi az ürességet. Mindent a szemnek…semmit a kéznek…ozt mi maradhat még a léleknek? Az éhesnek?
Ízelítő…az olyan kecsesen bájos….csillámporos. Csak annyi varázslat van benne hogy érezd…ez akár igaz is lehet. És pont annyi realitás övezi…hogy tudd ezt most, a hús vágya követeli. Az éhség mely felemészti!
Kostoló? Mit az Élet ad? Az, olyan nyersen emberi…testet lelket megérinti, körbeveszi. A kostoló már csak ilyen…rövid, intenzív életet megváltoztató!! Nincs csillámpor…nincs varázslat. Igaz van. Lélek van. Emberi milét van. Lelki szépség van. Testi vonzás van. Erő van és intenzitás. Törékenység van. Múlandóság van. Akarás van. Körbeölelő tökéletesség van. Tisztelet van. Csodállat van. Szeretet van. A kostolóba minden benne van! A kostoló után már tudod…hogy Akarod. Hogyan is akarod! Azt akarod! A kostolóban ott van miként lehet a tökéletlenbe színtisztán érezni a tökéletest! Hogyan válik a tökéletlentől teljessé a tökéletes! Ami életet lehel és szeretetet. Tested minden sejtje, lelked minden rezgése, teljes és tökéletes. A kostoló már csak ilyen! Lehengerel! És felemel!

Advertisement