Tudod. Amikor elcseszed. Persze hogy tudod. Már megint el lett cseszve, és gondolatba jól seggbe billented magad. Mert tudod.
Ja hogyne. Van benned annyi jó érzés. És eszed is a helyén. Aztán dönthetsz…hogy tovább sunnyogsz…vagy mégsem.
Mert persze hogy tudod, mikor játszol. Zsonglőrködsz. A saját időddel. Más idejével. Saját lelkeddel, más ízlésére. Hogyne tudnád. Hogy te mindent akarsz. Mindent is. Változást legfőképp. Most valami mást. Különlegeset. Játszma menteset. De azért minden maradjon a régi. Boldog legyen mindenki! Mindenki más!
És szétválasztasz. Mindent! Családot külön! Barátokat külön? Szerelmet külön! Önmagadat külön! Mosáshoz a szennyeseket külön. Amit akarsz és amit teszel külön.
Mintha egy kocka sarkai között futnál folyton! Versenyt futsz. Újra. Mint mindig. Az idővel. A tested múlandóságával. Versenyt futsz saját gondolataiddal. És érzed hogy ez így nem kerek. Miért kocka? Miért nem kerek? Te tetted kockává? Hogyan, miért? … Hogy megvédd magad, fut át az agyadon…. Igen, azért!…győzködöd magad. De tényleg? Most aztán hogyan is van? Miért lettem kocka mikor én kerek vagyok? Nagyon kerek! Pedig ó de igyekszek…kocka lenni. Nektek!
Aztán csalódsz. Magadban. Sokszor. Többször mint illene. Mert valaki mindig kimarad. Valakit mindig ki kell hagyni. Ennyi tényezővel nem lehet egyensúlyózni. Valaki mindig csalódni fog. Benned.
Tudod. És vívódsz. Érzed hogy nem jó ez így. Mert kockának lenni mikor kerek vagy…nem nagyon lehet..
És eldöntöd…hogy megpróbálod…most majd másképp csinálni. Hogyan? Azt nem tudod. Azt nem tanították meg. A hogyant. Talán…? Talán ha csak egyszerűen hagyod hogy kerek legyél. Mert akarod. Akarod! Hogy most másképp legyen. Hogy megmutasd…hogy kerekséged milyen is. Hogy érezd végre milyen lehetsz, és lehetnél önmagad. Nem elcseszetten!
Anna Konya Abstract Art 