Lépések. Mint egy képzeletbeli tánc. Először önmagaddal…csak aztán mással. Saját lelkeddel kelj táncra. Egyet előre…kettőt hátra, ugrasz jobbra…pörgés. Ízleld meg önmagad…mielött más megkóstolna, szeresd meg önmagad mielőtt mástól várnád hogy szeressen. Tudd ki vagy…és ami vagy mennyire tud édes lenni…és abból másnak mit tud adni? Tudd ki vagy ha keserű vagy…és azt hogy tanulja más is felismerni. Tudd ki vagy ha vihar közeleg, erőd ekkor hogyan jelenik meg? Táncolj Önmagaddal…..aztán táncolj…másokkal. Néha majd rád taposnak, máskor te lépsz rosszul. Egyikkel merev, szabályfüggő…másikkal laza érzéki. Táncolni mindenki tud, …de nem mindenkivel és nem bárhogyan és nem bárkivel akárhogyan. Aztán érkezni fog…az igazán értékes tánc… ami lassan bomlik darabjaira…szétesik ha két egymáshoz érkező ember táncra kel. Szétesnek…ahogy lemezteleníti a két tűz saját lángját, önön lelkét ahhoz hogy a darabok egymásra találva bizalommal kiegészítsék egymást. Mert bízalom kell, megadás kell, páncél leengedés és lángoló lélek kell ahhoz hogy a tánc teljes legyen.
Anna Konya Abstract Art 