Szerintem a tánc egyfajta rituálé mely segítségével két ember megismerheti egymást, felismerhetik a kettejük közös vagy ellentétes rezgéseit. A tánc beszél. Lehet kinyilatkozás, és előjáték. A táncot lehet elutasítani, vagy élvezni. Táncolsz az életben, nap mint nap. És vagy ellenállsz…vagy együtt mozogsz vele. Mindenkinek megvan a saját démonja. A kérdés az, hogyan táncolsz ha időnként felkér egy-egy keringőre. Mikor mered vállalni a táncot, megismerni a lépéseit és szemébe nézni. Mikor mered saját démonod megszelídíteni, elcsábítani, megszeretni? Most már mosolyt csal arcomra az emlék😊 Megérkeztünk a nagy ismeretlenbe, én voltam az óvni való hímes tojás. Mindenki körülöttem jobban tudta mint azt én akkor ésszel felfogni tudtam…hogy ezt ha elbaltázom talán sose lesz erőm felállni, megismerni és megszeretni mindazt aki és ami vagyok. Hónapokkal később döbbentem rá milyen szinten pengeélen táncoltam. Akkor, ott, minden adott volt amit szeretet és gondoskodás adhatott ahhoz hogy erőre kapjak. Időt kaptam mindenre…Ömlött belőlem a rajz…megszállottan ürítettem lelkem a lapokra. És minden egyes vonallal, minden új színnel helyére került szívem egy-egy darabkája, lelkem-elmém egyensúlya. Tudok csendben lenni. És tudok egyedül lenni. Aztán ha alkalmam nyílik szófosásosnak lenni. Kicsit kettős ugye? Egy befelé is élő ember akinek időbe telt megszabni a határait a külvilággal szemben és a saját csendjével szemben is! Most már tudom mikor mentem ki magam ha már sok az ember, és egyértelműen érzem ha túl sokat vagyok elvonulva. Aztán lökök magamon egyet. Merek. Kilépni az árnyékból. Szeretek. Élni. Megszerettem. A magam életét élni. Lélegzetem megköszönni.
Anna Konya Abstract Art 