Hipokráteszi gondolat…kellően igaz: “Mielőtt meggyógyítasz valakit, kérdezd meg tőle, hogy hajlandó-e feladni azokat a dolgokat amik beteggé tették?” Ezt önmagunknak is fel kell tennünk…nap mint nap. Hogy mihez ragaszkodunk, mit miért hogyan hagyunk megtörténni életünkben. Merjük-e saját reakcióink miértjét őszintén keresni?
Soha semmi nem történt és nem történik az engedélyünk nélkül. A hallgatólagos engedély, ő itt a fő húnyó….a kus huncut 🙄 Engedélyt adunk a tiszteletlenségre…ha hallgatunk mikor az megesik. Engedélyt adunk a gúnyra mikor azt szó nélkül eltűrjük. Engedélyt adunk a megcsalásra ha afelett szemet hunyunk. Engedélyt adunk lelkünk megcsonkítására ha fáj, és nem jó de mégsem menekülünk. Engedélyt adunk arra hogy leértékeljenek, testünket kritizálják, lényünket becsméreljék…ha mi magunk nem szeretjük tükörképünk, nem értékeljünk önmagunkat. Engedélyt adunk sokmindenre ha nincs egészséges önbízalmunk. A lényegi kérdés mindig ugyanaz…MIÉRT adsz engedélyt? Mert félsz hogy egyedül maradsz? Mert jobb a rossz mint a senki? Mert még gyerekként elhitted és magadévá tetted hogy a hiba benned van? Mert szereted? Mert a pénz? Mert majd változik? Mert majd megszeret? Mert holnap rájön mennyire értékes vagy? Most épp nincs magánál…erről nem ő tehet!! Rossz napja volt? Mert…mert…mert!!!? Engedély megadva. Pofa befogva!
Anna Konya Abstract Art 