Van akivel semmilyen általam beszélt nyelven nem tudok úgy komunikálni hogy azt értse amit szeretnék. És van aki félszavaim negyedéből is megért és elfogad. Nem kell egyet érteni mindig. Nem kell bólógatva helyeselni mindig. Én se teszem. Néha meg elég egyszerűen nézni és élvezni a másik jelenlétét és hagyni hogy beszéljen…és mosolyogsz…és jól vagy csupán azért mert hallhatod a hangját, láthatod és érezheted közelségét. És idővel rájössz hogy az élet kuszaságaiban vannak akik ugyanúgy mosolyognak ha hallják a hangod… megnyugodnak ha látnak és feltöltődnek ha éreznek téged akár egy napig, pár óráig, néhány percig…ami épp elég ahhoz hogy ismét belevessék magukat az élet mókuskerekébe…
Anna Konya Abstract Art 