“Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében.”(Shakespeare) Játszik mindenki. Okosat és ostobát. Szeretőt és gyülölködőt. Helyzettől függőt, hosszú keringőt, tüzes tangót, akarlak de ellöklek, itt vagyok hogy jól elrejtőzzek…Önző elszigeteltségében a mai világ emberének semmi más nem fontos mint önmaga torz bástyáinak a védelme. Bármi áron, de mi áron? A tudom hogy tudod hogy tudom és a tudod hogy tudom hogy tudod helyzetektől tele a hócipője az embereknek. És mégis annyi élvezettel játsza mindenki! Nem is értem. A miérteket! Vagy talán mégis igen? Hazudok éppen? Értem. Jobban mit azt illene, mint azt kéne, mint azt érteni akarnám. Nem reagálok le mindent. Nem úgy mint képzelted. Naivnak gondolnál? Csak egy bélyeg amit rám ragaszt aki nyersebb létben lája az értelmet…és nem érti az enyémet. Azt hiszed ostoba vagyok? …de azt sose tudod…hogy igazából…miből mennyit értek! Értek és értelmezek. Felfogok és reagálok. Máshogyan mint reméled. Másképpen mint vélted. Úgy hogy észre se veszed. Hagyom hogy az légy…aki akarsz lenni…csendben figyelem és értem azt is amit Te nem akarod hogy értsem….De megértem. Jobban mint azt valaha reméltem. Játszunk éppen. Türelmet. Évek telnek. Mennek.
Anna Konya Abstract Art 