Makacsul. Itt vagyok ismét. Életem során sokadjára úgy döntöttem mosolygok, visszamosolygok a napsugárnak amely a padon ülve hátamat melengeti. Sőt égeti. Visszamosolygok rá mert értem. Hogy miért éget! Hogy miért perzsel szinte. Hogy ettől jobban nem tudja kifejezni hogy mennyire Velem van. Hogy mennyire velem, sőt bennem van. Az egész Világ. Hogy az Erő bennem van. Hogy Én teremtek. Mindent magam körül. Hogy ha nem találom a mosolyom azt csak magamban kereshetem. Nem várhatom mástól. Ha nem találom a türelmet ami ahhoz kell hogy a dolgok helyükre kerüljenek, azt is magamban kell keresnem. Csak gondoljak vissza hol tartottam nemrégiben, és hogy azóta mennyit haladtam. Hogy lássam, nem álltam meg, hogy haladok. Rajtam múlik. Minden. Ha szeretem és tisztelem Önmagam, akkor szeretetet és tiszteletet kapok mert szeretetet és tiszteletet tudok adni. Ha Lelkem szeret bennem “lakni” akkor egészséges vagyok, egész vagyok
A mennynek és a pokolnak nincs meghatározott helye. Magadba teremted meg saját valóságod.
” Ha egyik nap gyönyörű, a másik nap barátságtalan, a különbség én vagyok.”(Rudolf Steiner)
Anna Konya Abstract Art 